2015. szeptember 8., kedd

Anna Gorelova by Dance Legend Jack Frost



Tovább...

Mára a második lakkot, a Jack Frost-ot, hoztam abból a kettőből, amit a tavaly téli Anna Gorelova by Dance Legend kollekcióból vásároltam. Ez is egy sheer, holopelyhes lakk, ahogy a Snow Maiden is, de mégis teljesen más.


Az alapja szürkés-kopottas halványkék, tisztára mint a ködön átszűrődő téli égbolt. Ebben úsznak a holopelyhek ugyebár, és még egy adag pehely sötétebb kék (ezek mintha kisebbek lennének) és ilyen magenta vagy fukszia színben. Az üvegben nagyon szépen láthatóak ezek a színes cafatkák, úgyhogy amikor először kibontottam a lakkot a dobozából, meg is ijedtem kicsit. De szerencsére körmön már messze nem ilyen feltűnőek, csak ahogy forgatom a kezem úgy ad hol egy kis kék, hol egy kis pinkes-lilás fényt a lakknak.


Három rétegben használtam, fedőlakkal. Valamivel jobban fed, mint a Snow Maiden. A holos pehely viszont kevesebb, úgyhogy kevésbé szikrázó.

Ezen a képen a gyűrűben csillognak talán a legjobban a színes pelyhek, körmön valahogy nem hagyta magát megörökíteni:


Mint megtudtam Anna ukrán, Nekem ez a lakk akkor is olyan "oroszos" hangulatú, mint az előző. Nem tudom megmondani miért, de nagyon oda illőnek érezném egy "telelés" alkalmával. :)







Hogy tetszik a mai lakk? Szereted a hasonló árnyalatokat?



Mystyck

2015. szeptember 2., szerda

Szürke holo lakkok - ILNP Paper Route, PP Lakodom, AG by DL Snow Maiden



Tovább...

Ide is eljutottam végre, hogy felkenjem egymás mellé a három szürkésfehér holo lakkom. Nem dupe-ok, ez eddig is teljesen biztos volt. Annak, aki nincs ennyire rákattanva a szürke témára, annak valószínűleg nem fog kelleni mindhárom. Remélem ezzel a bejegyzéssel fogok tudni kicsit segíteni a választásban. :)


Mutatóujj felől: ILNP - PP - AG by DL - ILNP. Átlátszó alap felett, fedőlakkal. ILNP és PP kettő réteggel, DL pedig hárommal.


ILNP Paper Route

Korábbi bejegyzés: ITT.
A legszürkébb a csapatból. Közepes méretű pelyhek és holo pigment van benne. Ez holozik a legjobban, legalábbis ezek közül. A szürke szín, nem épp egy hálás szín bármilyen finisről is legyen szó, szóval már ez is egy szép teljesítmény.


piCture pOlish Lakodom

Korábbi bejegyzés: ITT.
A legfehérebb közülük és a legkisebb pelyhekkel. A pelyhek alig-alig holoznak, inkább csak ezüstösen csillognak. Ez a leginkább sápasztó.


Anna Gorelova by Dance Legend Snow Maiden

Korábbi bejegyzés: ITT.
A fedése ennek a leggyengébb, igazi sheer lakk. Csak ha tetszik ez a stílus,akkor érdemes megvenni. Ebben van a legtöbb és legnagyobb pehely. Van egy pici sárgás tónusa az alapnak, a pelyhek pedig hideg fényűen holoznak.

Akkor jöjjenek a közeliek, balról haladva:


piCture pOlish - ILNP



ILNP - Anna Gorelove by Dance Legend



Anna Gorelove by Dance Legend - piCture pOlish 



Én mindet nagyon szeretem, hangulattól függ, hogy melyiket van kedvem felkenni, de ha feltétlen kedvencet kellene választani, akkor az az ILNP lenne. Szürke, jól fed, és szépen is holo-zik :)




Hogy tetszenek a mai lakkok? Megvan valamelyik? Van kedvenc szürke holo lakkod?



Mystyck

2015. augusztus 31., hétfő

Manicute - Meow



Tovább...

Eltelt újabb két hét, a mai hálás téma pedig a cicusok! <3

Mindig is szerettem volna egy saját kis szőrpamacsot. Kisebb koromban úgy képzeltem, hogy majd nagy, szürke, hosszú szőrű tigrissel az ölemben fogom esténként a kanapéról nézni a Tv-t. Igen, egy olyan Wiskas cicával :)


Persze ma már ott tartok, hogy bármilyen kis cicusnak örülnék :)


Felhasznált lakkok: Flormar Beauty Toys Princess Castle, Essie Sand Tropez, Sally Hansen Black Out és White On.






Hogy tetszik a mai nail art? Szereted a cicákat?



Mystyck



A többiek munkái:


2015. augusztus 28., péntek

Dance Legend New Prism Spring 2013 Nr11 High Voltage



Tovább...

Nagyon szerettem volna más lineáris holo lakkokat is kipróbálni a Color Club és Moyra darabokon kívül. Nem azért, mintha ezek rosszak lennének (sőt), hanem csak egyszerűen más árnyalatokban is szerettem volna ezt a finist a körmeimre. Főleg így nyáron, mi más is lehetett volna jobb, mint egy csodás szemkiverős holo lakk. Az első gondolatom a Dance Legend New Prism kollekciója volt, sokat gondolkoztam, hogy melyik szín legyen, végül a legfeltűnőbb medence kék, a High Voltage győzött.

Állagra kicsit folyósabb, mint az eddig megszokott holo lakkok, de két réteg elég volt belőle. Fedőlakk érdemes rá, hogy szép fényes legyen.


A kupak és a holo felirat állapotáért elnézést, igyekszem vigyázni rá, de eszméletlen sérülékeny, nagyon gyorsan kopik és karcolódik.


A kamera kicsit besztrájkolt ennyi csillogás láttán :) Júliusban magammal vittem nyaralni, bár nem tengerpartra, ennek ellenére nagyon jó volt a medence partján hűsölve élvezni a csillogását.



A végére egy kép a Moyra 254-es kék holo-jával:


Egyértelműen ez eddigi gyűjteményem legholosabb kékje, és szerintem az elfogyott mennyiségből is látszik, mennyire tetszik. Biztos fogok még pár árnyalatot beszerezni ebből a kollekcióból.





Hogy tetszik a mai lakk? Van kedvenc New Prism-ed?



Mystyck

2015. augusztus 25., kedd

ILNP Ultra Holos Paper Route



Tovább...

Lakodom és a Snow Maiden után újabb szürkésfehér holopelyhes lakk, mert a függőségem határtalan! A mai alany az ILNP nagyon jól sikerült Ultra Holos kollekciójából a Paper Route, a jövő hétre pedig majd egy összehasonlító bejegyzéssel készülök, a hárommal együtt :).


Mennyi pehely és mennyi kis apró csillogás, mennyi szín! OK, messze nem annyi, mint a többi Ultra Holo-ban, de ez mégiscsak egy szürke. Elsőre az ecseten ijesztően gyengének tűnik a fedés, pedig ebben is egész jól teljesít. Kettőben kentem fel, a legközelebbi képeken rákívánkozna egy harmadik, de élőben teljesen jól festett így is.




Nem igazán akarok kifogásokat felhozni, hogy miért is kell Nekem három "ugyanolyan" lakk. Egyértelműen ez a kedvencem. Ez áll a legközelebb az általam szeretett szürke színhez, meg hát mégiscsak ebben van a legtöbb pehely, ami sohasem utolsó szempont :).



Imádni valóak ezek a crelly-s, holopelyhes lakkok, főleg egy Seche Vite-hez hasonló zselésebb fedőlakk alatt! Elsőre csak kettőt vettem meg ebből a kollekcióból próbaképp, de már bztos vagyok benne, hogy legalább még három kell közülük...vagy több :)





Hogy tetszik a mai lakk? Szereted a szürke lakkokat?



Mystyck

2015. augusztus 21., péntek

A Eanglend The Legend Saint George



Tovább...

A Sárkány után (link a korábbi bejegyzéshez: ITT ) következzen Szent György, avagy Georgie, ahogy mostanában becézem, amióta megvan. Van pár "kult" lakk, ami Engem is magával ragadott, hogy mindenképpen kell, nem élhetek nélküle. Na Georgie egy ékes példája ennek. Ehhez képest nagyon sokat vártam rá, hogy végre az enyém legyen.


Saint George egy mély teal lakk, a zöldesebb fajtából. A sárgás, meleg árnyalatú mohazöld Dragon hideg, kékes-zöldes párja. Az egyik összehasonlító képen vele, a másikon a Colour Alike Winter Holo 501-el. Erről olvastam azt, hogy nagyon hasonlít rá. Szerencsére, annyira mégsem :)


Egy rétegben kentem fel és teljes az imádás! Bár őszintén szólva inkább smaragdnak látom, mintsem teal-nek. Csak ritkán tudom belelátni a kéket, ez az elején kicsit zavart, de mikor már pár órája rajtam volt, addigra ennek már nyoma sem volt.


Olyan "A Eanglend-es" visszafogott holo van benne. Ami inkább egyfajta drágaköves ragyogást ad neki, mintsem holo csillogást.


Nem hiszem, hogy van akinek még újat tudtam mondani, de az interneten mindig elfér még egy kis Georgie-spam :) Ha még nincs meg, érdemes lecsapni rá!





Hogy tetszett a mai lakk? Van kedvenc A England lakkod?



Mystyck

2015. augusztus 19., szerda

Anna Gorelova by Dance Legend Winter 2014 13 Snow Maiden



Tovább...

A nyári Nailland akció során néztem meg először közelebbről az Anna Gorelová-val közös Dance Legend kollekciót, és rögtön kettőt is elhoztam. Ma az Elsőt mutatom meg Nektek, ami nem más, mint a 13-as, angol nevén Snow Maiden.


Először pár szó a külsőségekről, mégiscsak ez az első ilyen lakk a blogon. Az üveg és a minták nagyon szépek, nagyon jó minőségűek, ahogy a gumis kupak is. Ez az ecset viszont egy vicc. Kicsi, vékony, hengeres, túl rugalmas. Többször kell mártani, hogy egy körmöm kifesthessem, ráadásul végig összekentem szinte az összes körömágyamat is vele. Kevés márka van, aminek utálom az ecsetét, de ez is csatlakozott hozzájuk. A másik rosszul sikerült rész, a matt papírdoboz. Cuki a baglyos dizájn meg minden, de sajnos nagyon sérülékeny.
Láttátok már ezeket a gyűrűket élőben? A domború felülete felnagyítja a lakkot, valami csodás ezen át nézegetni a pelyheket napfénynél!


A lakk egy koszos/szürkésfehér sheer alap, telis tele holo pelyhecskékkel. Ez az egyik legpelyhesebb darabom, ennél már csak a Wow Prism-ekben van több.


Tudtam, mikor megrendeltem, hogy nem lesz egy leányálom felkenni, de azért ennél jobbra számítottam. Állagra majdnem olyan híg, mint a víz. Három rétegben kentem, és nagyon gyengén fed, de legalább gyorsan és vékonyra száradt.


A holoszilánkok szemmel nagyon szépen láthatóak az alapban és mesések! Fényben nagyon szépen ragyognak, de nem a megszokott módon. Nincs semmi szemkiverés, semmi erős szín, semmi narancs, vagy hasonló meleg árnyalat. Csak egy kis sárga, meg kék, és zöld. Én sem tudom, ezt hogy csinálja :)


Az alapszínnek van egy pici sárgás tónusa, de nem nevezném kifejezetten sápasztónak. Olyasmi ez a szín, az erős hideg csillogással, mint az éjszaka jéggé fagyott hó. Végül is, mégis csak egy orosz nő (szerk.: akarom mondani ukrán) találta ki :)


A hosszú szövegből gondolom már sejtitek, hogy odáig meg vissza vagyok érte, nagyon magaménak érzem, csak ne lenne ilyen borzalom a felkenése. Ezért inkább csak a fangirl-öknek ajánlom megvételre.

Ha hasonló színt szeretnétek, akkor inkább az ILNP új kollekciójából a Papar Route-ot válasszátok, jövő héten lesz róla is bejegyzés!





Hogy tetszik a mai mani? Megvan már valamelyik ebből a kollekcióból?



Mystyck