2014. március 31., hétfő

Sally Hansen Sugar Coat Sour Apple



Tovább...

A Fragrance Direct-es bejegyzésnél kérdeztem, hogy melyik lakkról szeretnétek az első bejegyzést, és a Sally Hansen Sugar Coat vonalának 600-as, Sour Apple árnyalatára esett a választásotok.
A teljes vonal limitált volt, nálunk nem is lehetett kapni. Mikor először láttam a promo képeket, rögtön a piros, és a fekete tetszett, aztán csak lebeszéltem magam róluk, hogy "van már ilyenem, csak más márka...". Így utólag örülök, hogy a fehér és a halvány almazöld mellett döntöttem.


Nagyon tetszik a kocka üvege, kézbe véve minőségi hatása van. Praktikusan tárolható fiókban is, mert nemcsak a hátulján van matrica a nevével és a számával, hanem a kupak tetején is. 11,8 milit rejt, ami nagyon sokáig elég lesz. Nem tudom mennyire látszik a képeken, de az elején levő matrica is érdes, ebből lehet sejteni, hogy milyen lesz a végeredménye. Eleinte elég esetlen voltam ezzel a nagy kupakkal, jobban kézre esnek a kisebbek. Az ecsete is könnyen kezelhető, nem túl nagy, lapított, enyhén kiszélesedő és egyenesre vágott. 


Ahhoz képest, hogy textúrált lakk, az állaga híg, könnyű vele dolgozni. Két rétegben már teljesen fed és nagyon hamar szárad. Az eredmény pedig vékony, de beton kemény. Akiknek könnyen törik a körmük, azoknak nagyon ajánlom, mert ez tuti megvéd mindenféle sérüléstől! Ez a "kristálycukorba forgatott gumicukor" elképzelés annyiban gondolja tovább a "homok lakk" dolgot, hogy itt nagyobbak a részecskék és többen vannak. Látványosabb is, de egyáltalán nem karmol, nem akad, egész kellemes :) A színről még annyit, hogy egy igazi tavaszias árnyalat, mégsem pasztell. Most ebben a szép, meleg időben nagyon tetszik, bár ez lehet annak is köszönhető, hogy nem mattra, hanem fényesebbre szárad. 

Végül annyi tippet még adnék, azon kívül, hogy vegyétek, vigyétek, mert alig 750 Ft-ért egy különleges és fantasztikus minőségű lakk lehet a tiétek, hogy az első réteget hagyjátok 100%-ig megszáradni! Minél jobban megszárad, annál jobban kijön a textúrája, és annál látványosabb lesz a végeredmény! 
Ilyenkor annyira jól tudok siránkozni, hogy mi mindenből maradunk ki itthon sajnos... :(


Hogy tetszik ez a finis? Tervezitek valamelyik árnyalat beszerzését? Melyik legyen a következő?


Mystyck

2014. március 28., péntek

Fragrance Direct haul + vélemény



Tovább...

Mára egy teljesen más bejegyzéssel készültem volna, de beelőztek. Aki olvas blogokat, az biztos hallott már a Fragrance Direct jelenségről, de azért pár mondatban összefoglalom, hátha mégsem: egy angol illetőségű webshopról van szó, ahol lakkok és parfümök mellett más férfi és női pipere dolgokat árulnak diszkont áron. A postaköltség teljesen vállalható, 6 font hozzánk, van Paypal fizetés, és 30 napon belüli szállítást ígérnek. 20-án adtam le a rendelés és tegnap érkezett meg (27-e), pedig sokkal későbbre vártam. Ebben a pici dobozban utaztak, amint kézhez kaptam, azonnal éreztem ahogy kocognak, lötyögnek...csoda, hogy egyben átutazták fél Európát. Amikor kibontottam, majdnem szívrohamot kaptam, mert csak egy vékony pukis borítékba voltak beleöntve!!! Na mindegy, majd kialszom a kezdeti sokkot :) A lakkok viszont mind érintetlenek, lejjebb árral, linkkel és képpel az első zsákmányom :)

Kezdjük rögtön a legnagyobb Sally Hansen adaggal. Nekem nagyon tetszik az egész márka, rengetegféle lakkjuk van, és annyi jót olvasni róluk. Ilyenkor sajnálom, hogy itthon alig elérhető, ráadásul drágán.



Hard as Nails Xtreme Wear 1,15 font és Complete Salon Manicure 1,49 font
Ha balról jobbra haladunk, az első a Hard as Nails Xtreme Wear vonalból a Wet Cement lesz, ami egy picit sárgásabb tónusú, középszürke krém. Ezt követi 5 Complete Salon Manicure darab. Az első három a Prabal Gurung & Alexander Wang limitált 2012 őszi kollekcióból van. Ivory Skull egy sima fehér krém, mert még nincs fehér lakkom, ami egy tarthatatlan dolog :) Nem az a nagyon "hibajavító-fehér", remélem vállalhatóbb lesz. Ion nem sokban tér el, egy nagyon halvány, meleg szürkés fehér. Blue Rose a tökéletes sötétkék lakk, amiben egy csepp lila sincs! A negyedik egy érdekes szín, a Gray by Gray...nem értem ezt a nevet igazából, bár lehet én vagyok a színvak, mert ez a lakk kék. Középkék. Maximum ha nagyon kell akkor közép szürkés kék, de ez nagyon függ a fénytől is. Az utolsó pedig a Loden Green, Prabal Gurung 2013 őszi limitált kollekció része volt. Elég híres egy szín, tavaly nagy trend lett ugye az "army green", ezzel az árnylattal pedig hirtelen tele lett a net, a pinterest, minden...csak a magyar boltok nem, pedig drukkoltam. Szerencsém volt, pont aznap került fel az oldalra amikor rendeltem. Amúgy egy közép barnás olívazöldről van szó.


Sugar Coat 1,99 font
Tavaly dobta piacra Sally a saját textúrált lakkjait, a Sugar Coat vonalat. Az elképzelés az volt, hogy olyan felületet varázsolnak a körmünkre, mint a kristálycukorba forgatott savanyú gumicukorkák. :D Kezdetben 8 színben volt elérhető, majd bővült újabb 8 árnyalattal, köztük csillámosakkal, sőt, mostanra már a Sugar Shimmer lakkok is a boltok polcain vannak. Persze ezek nem jöttek be hozzánk. Balról jobbra, az első két szín az első kiadásból van, a tavaszi halványzöld Sour Apple, és a fehérnél is vakítóan fehérebb Sugar Fix. A másik kettő a második vonalból, a sötét tengerészkék Laughie Taffy, és sötét teal (kékes zöld) Spare-A-Mint?.

OPI 3,99 font
Az OPI-al elég vegyes a viszonyom. Olyan különleges gyönyörűségeket tudnak alkotni, amikért gondolkodás nélkül megadom az itthoni teljes árat. Viszont a sima, hétköznapi krém színek esetén nem érzem, hogy ennyit kellene kiadni...de ez persze csak az én személyes véleményem. Most viszont kihasználtam a lehetőséget, hogy bővítsem a kollekcióm. Szintén balról jobbra, Did you 'ear about Van Gogh? a 2012-es tavaszi Holland kollekcióból a tökéletes hideg nude, középen French quarter for your thoughts a 2011 őszi  Touring America kollekció része, egy meleg, enyhén kékes, bézses, középszürke. Az utolsó pedig szintén a Touring America kollekció része volt, az Uh-oh roll down the window. Képzeljünk el egy Amerikát átszelő autós túrát, amint valaki a hátsó ülésről ezt kiabálja előre :D Imádom ha egy lakknak van neve, de ilyen vicceset már régen láttam :D A szín pedig ugyan az, mint amit a névtől várhatunk, egy sárgás tónusú közép terep zöld. Tuti nem ezt kapkodták el anno először :).

Nicole by OPI 2,99 font és Orly 3,99 font  és Invogue Feather Effect 2,5 font
Ezek mind olyan márkák most, ahonnan ezek az első lakkjaim. Balról jobbra haladva, Nicole by OPI No Limits, nagyon sötét királykék. Orly Liquid Vinyl a külföldi bloggerek egyik kedvenc "perfect black"-je. Mellette a Mirror Mirror, ami egy halvány, picit kékes szürke, a Once Upon a Time... mesés 2009 őszi kollekcióból. Itthon nagyon háttérben van a márka, pedig elsőre nagyon minőségi daraboknak tűnnek és nagyon sok különleges és egyedi kollekciót láttam a blogokon. Az utolsó pedig az Invogue Feather Effect lakkja, Jaye Bird, kék és fehér hosszúkás glitterekkel.


Ennyi lett volna mára, már csak pár kérdésem van hozzátok :)
Hogy tetszenek a lakkok, rendeltetek már? A legfontosabb pedig: szavazzatok, melyikről legyen az első teljes bejegyzés?


Mystyck

2014. március 26., szerda

Miss Sporty Crush On You 061 (sand)



Tovább...


Nektek is ugyan olyan ismerős ez a promo kép mint nekem? Az árnyalatok egy az egyben ugyan azok, mint a limitált Manhattan sand lakkok esetében. Még év elején láttam róla képeket, hogy a Miss Sporty-nak is vannak homok lakkjai, de már teljesen elfelejtettem őket.

Tudom, egy eléggé őszies árnyalatról van szó, így tavasz elején, de engem teljesen megfogott ez a színjáték az üvegben. Ősszel biztos kifogom használni, egyáltalán nem bánom, hogy beszereztem mindkettőt. Az üvegben ugyanazt látjuk, csak szőrszálhasogatás lenne, ha elkezdenék különbségeket keresni. A Manhattan 8 ml, a Miss Sporty csak 7, de pár száz forinttal olcsóbb is. A teljes bejegyzést a Manhattan-ről ITT nézhetitek meg újra.


Kettő rétegben van a körmeimen, úgy néz ki, mintha fedne, de sajnos lámpa felé fordítva teljesen átlátszik a körömvégem. Gyorsan és vékonyra száradt, napokig bírta kopás nélkül. A felülete látványos és kellemesen érdes lett.



Múlt héten a Müller-ben szereztem be, nem külön display-en volt, hanem rendesen a többi lakk közt. Lehet ez azt jelenti, hogy nem limitált. Arról még nincs tudomásom, hogy a többi drogériában kapható-e.


Hogy tetszett a mai alany? Ha beszerzitek majd valamelyiket, akkor melyikre szavaztok? Lehet, hogy marad belőlük a Glamour-napokra is :)

Mystyck

2014. március 24., hétfő

Color Club Revvvolution (holo)


Tovább...

Imádom a fekete lakkokat, le se tudnám tagadni, amint meglátok egy különleges példányt, azonnal érzem a "Nekem ez kell" parancsot :) Amióta megjelent 2009-ben a Femme Fatale kollekció részeként a 852-es számú Revvvolution azóta vágytam rá, annyira örülök, hogy végre az enyém lett :) A színe gyönyörű, a minősége szintén csodás, nem sok különbséget tudok mondani a korábbi Love 'em Leave 'em-hez képest. Az állaga olyan "holo-lakkos", már az első réteg is fed, de kettővel láthatjátok majd a képeken. A fedőlakkot ezúttal hanyagoltam, nehogy véletlen bármit is befolyásoljon. A lakk eredendően fekete, de felkenve inkább sötétszürke hatást kelt.

Sok kép következik, igyekeztem minden arcát a lehető legélethűbben megörökíteni, hátha kedvet kaptok hozzá :)
Először kezdjük két közelivel az üvegről:



Pont aznap, amikor fotóztam egy aprócska napsugár sem volt, ezért sajnos csak benti képekkel tudok szolgálni. Az első képen a szokásos módon, fehér lámpa alatt fotóztam, mint eddig mindent. Itt is csillog, de közel sem olyan szép, mint természetes fényben lenne. A második kép sárga lámpa alatt készült. Ez se az igazi, de nagy a különbség.

Így mutat idebent:



Végül jöjjön még két kép, az első sárga lámpa alatt készült, a második szintén, vakuval rásegítve:



Biztos nem ezek lesznek életem legjobb fotói, de legalább a lakk színével elégedett vagyok. 

Mondhatjuk, hogy ez a Color Club egyik "kultusz" darabja, swatch-ból sincs hiány a neten. Olyannyira népszerű, hogy három körben adták ki (2009, 2010, 2011). Azt olvastam, hogy minimálisan változtattak a formulán. Nekem csak ez az egy van meg, úgyhogy nem tudom mennyire igaz ez. Elvileg ez az üveg az első, 2009-es változatból való.


Hogy tetszett a mai alany? Szeretitek a fekete holo lakkokat?

Mystyck

2014. március 23., vasárnap

Glamour-napok - beauty-kupon válogatás


Tovább...

Idén tavasszal ismét Glamour-napok! Messze van még, nincs is konkrét kívánság listám, de szeretném Veletek megosztani a legígéretesebbnek tűnő beauty kedvezményeket!


DM


50% Max Factor - 1 db dekorkozmetikai termék
http://maxfactor.com.au/make-up-products/nails/nail-polish/max-facglossfinity-nail-polish
A Royal Blue és a Burgundy Crush talán a leghíresebbek, csak jókat olvastam róluk. Eddig hanyagoltam ezt a márkát, egyenlőre még egy lakkom sincs, se más sminkcuccom. Csodálkozom, hogy idén nincs a Max Colour Effect vonalhoz külön kupon, pedig 3 mini lakkocskát is vettem így az elmúlt években.

50% Maybelline - 1db termék
http://www.maybelline.com/Products/Nail-Makeup/Nail-Color.aspx
Az egyik kedvenc drogériás fekete lakkom a Rimmel mellett ez, elégedett vagyok velük, csak keveslem a 7 ml-t. A lakkokra szerintem nem éri meg elhasználni a kupont, sokkal jobban megéri pl. egy Color Tattoo vagy egy BB. Az On and on Bronze és a Permanent Taupe van meg, imádom őket, idén a feketén gondolkodom, a kétféle BB is itthon van, a zsíros bőrre valót nagyon tudom ajánlani.

50% 1db S-he vagy 1db Alverde dekorkozmetikai termék
http://www.dm-drogeriemarkt.hu/hu_homepage/a_mi_markank/markacsoportok/alverde/
http://www.dm-drogeriemarkt.hu/hu_homepage/szepseg_wellness/shestylezone/termekek/
S-he-től csak lakkom van, azzal elégedett vagyok, a sűrűbb fajtához tartoznak, a sötétebbek már egy rétegben is fednek. Nem a legjobb márka szerintem, drágállom is.
Az Alverde-t már annál jobban szeretem, az utóbbi években egyre fontosabbá vált számomra a minél természetesebb szépségápolás, a legtöbb terméküket próbáltam. A kupon csak a dekorkozmetikára vonatkozik, onnan a korrektort és a púdert szeretem, idén a szemöldökápoló cuccokkal szemezek nagyon vagy a körömbőrápoló olajjal. Nemrég jelentek meg új termékek, szerintem beszerzek majd párat teljes áron is, pl érdekel a kézradír, kézápoló olaj is...

25% Manhattan - 1db Manhattan vagy 1db Manhattan Clearface
http://www.manhattan.de/en/
http://www.manhattan-clearface.com/index.php?id=7&L=1
A Clearface vonalról már legalább 10 éve hű társam a korrektor és a púder. Lehet egy lakkocskát beújítok, ha lesz valami új.

25% Astor - 1db termék
http://www.astorcosmetics.com/hu-HU
Tőlük van a kedvenc fekete szemceruzám, más most nem nagyon van itthon. Lakkok közül a Fashion Studio színei állnak hozzám közel, de a Perfect Stay és a Quick'N Go! minősége is rendben van, nagyon jó az ecsetük is.

50% L'oréal szempillaspirál - Egy vásárlás alkalmával csak egy kupon használható fel, amellyel 1 db termék vásárolható meg kedvezményesen.

25% Toni&Guy - Egy vásárlás alkalmával csak egy kupon használható fel, amellyel több termék is megvásárolható kedvezményesen.

25% Syoss - minden termékre, egy vásárlás alkalmával csak egy kupon használható fel, amellyel több termék is megvásárolható kedvezményesen.



Rossmann


25% Ziaja - minden termékre. Egy vásárlás alkalmával csak egy kupon használható fel, amellyel egyszerre több termék is megvásárolható.
ziaja.hu épp nem elérhető, http://kremmania.hu/markak/ziaja
A kakaós és a kókuszos vonalból próbáltam termékeket, a tusfürdő és a kézkrém nagyon tetszett. Van még olíva olajos és kecsketejes vonal is, elég széles a termékskála.

25% Jimjams - Egy vásárlás alkalmával csak egy kupon használható fel, amellyel egyszerre több termék is megvásárolható.

25% Rossmann - Dekorkozmetikumokra. Egy vásárlás alkalmával csak egy kupon használható fel, amellyel egyszerre több dekorkozmetikai termék is megvásárolható.
Ha még nem vettettek semmit, remek lehetőség pl. az új Essence vagy Catrice cuccok kipróbálására, vagy egy régóta vágyott, drágább termék beszerzésére.



Müller


30% Maybelline -Dekorkozmtikai termékre. A 20%-os végösszegi kuponnal együtt 50%-al olcsóbban vehetjük meg a Maybelline terméket.

30% L'oréal  -1db női termékre. A 20%-os végösszegi kuponnal együtt 50%-al olcsóbban vehetjük meg a terméket.

30% Wilkinson - A 20%-os végösszegi kuponnal együtt 50%-al olcsóbban vehetjük meg a Wilkinson terméket. Csak a Müller kuponnal együttes beváltás esetén érvényes, más kedvezménnyel nem vonható össze! A Wilkinson Xtreme 3 Beauty vagy Sensitive 4+2 darab eldobható borotvára érvényes. Vásárlásonként egy kupon egy termékre váltható be.

20 % Müller Drogéria - Végösszegből levonva, mindenre érvényes.



Egyéb


20% Marionnaud - Legalább 2 db teljes áru termék egyidejű vásárlása esetén érvényesíthető.
http://www.marionnaud.hu/smink
Szemeztem már a Marionnaud lakokkal, de egyik szín se fogott meg igazán. Most lehetőségünk van kedvezményesen beszerezni pl. egy  OPI, Pupa, Artdeco, Bourjois sminket, vagy álmaink felső kategóriás darabját, mint mondjuk egy Chanel, Clinique (lakk nincs), Estée Lauder, Guerlain, Lancome, vagy YSL termékét. Persze akár két parfümmel is gazdagíthatjuk a gyűjteményt.

20% Douglas: Artdeco, ANNY, Beyu dekorkozmetikai termék illetve körömlakk
Ezek közül az ANNY-t ajánlom leginkább.

20% Douglas - a kupon a piros táblával megjelölt termékekre vonatkozik.

2500Ft Estée Lauder - A szaküzletekben váltható be, vásárlásonként csak egy kupon vehető igénybe.

40% Yves Rocher - 1 db, nem Zöld pontos termékre vehető igénybe, a kedvezmény a termék teljes árából kerül levonásra.
Szeretem ezt a márkát, a samponokat, kézkrémeket, ajakápolókat...sminket vagy lakkot még sosem vettem.

20% L'occitane - más kedvezménnyel nem vonható össze.

2000Ft Clinique - bármely termékre a szaküzletekben.

20% Eucerin - a résztvevő gyógyszertárakban váltható be.

20% La Roche-Posay - a résztvevő gyógyszertárakban váltható be.

20% Vichy - teljes kínálatra, a résztvevő gyógyszertárakban váltható be.



Online 


20%-30% Aden - 20% online, 30% az üzletekben.
http://www.adenshop.hu/
Egy lakk 11ml és 381Ft, 4000Ft felett pedig ingyen van a posta! Egész jó ajánlat :) A szemceruzákat is ajánlom.

20% Perfect Nails - A kedvezmény a www.beautystores.hu  webáruházban található termékekre érvényes a készlet erejéig.
http://www.beautystores.hu/koromlakk
Lakossági és professzionális felhasználóknak egyaránt kínálnak termékeket. Saját márkás termékek is vannak. Lakkok, ápolók, reszelők, díszek...pedikűr-manikűr, műköröm, kozmetika. Orly lakkok (kicsit drágább, mint közvetlenül a Perfect Nails-től, 2050Ft/db, 18ml, szállítási díj 1290Ft, 15.000Ft felett pedig ingyenes) !

20% Aphrodite - Bp. XIII., Visegrádi u. 60 alatti üzletben. A kedvezmény csak a termékekre vonatkozik, oktatásra nem. A kedvezmény a www.aphorite97.hu webáruházban található termékekre is érvényes a készlet erejéig.
http://pedikur.manikur.mukorom.webaruhaz.aphrodite97.hu/
Otthoni és professzionális felhasználók számára is vannak termékek. Pedikűr, manikűr, műköröm, kozmetika. Eszközök, díszítők. Cuccio és Crystal deo. Color Club lakkok (990Ft/db, 15ml, GLS szállítási díj 990Ft, 20.000Ft felett ingyenes)!

30% NYX - felhasználható az www.alveolashop.hu oldalon NYX termékekre, bár lakkok nincsenek.





Vannak már terveitek az idei shopping napokra?

Mystyck

2014. március 21., péntek

Inspiráció #1 - negative space nail art


Tovább...

Egy hónapos múlt a blog :D El se hiszem... :D
Napok óta gondolkodom valamilyen állandó sorozat elindításán. Másoknál is imádom nézegetni az inspirációs posztokat, ezért egy hasonló mellett döntöttem. Létrehoztam egy új lapfület is a felső menüsávban. Mindig lesz egy épp aktuális "nail art", kigyűjtöm ide a kedvenceimet Pinterest-ről, hogy megoszthassam Veletek! Amúgy olvastátok már a hírt? A Pinterest megtanult magyarul! :D

A sorozat első részének témája a "negative space" nail art. A technika egész új a divatban, lényege, hogy a köröm egyes részeit nem lakkozzuk ki, vagy maximum átlátszó lakk kerülhet rá.

















Pár tutorial ha esetleg kedvet kaptatok hozzá ;)









Hogy tetszett az első rész? Csináltatok már ilyen manit? Van ötletetek a következő részhez?

Mystyck

2014. március 19., szerda

Moyra Sand Effect 855 Anubis


Tovább...

Végre én is eljutottam odáig, hogy bemutassam az egyik Moyra homok lakkomat. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki ezek előtt a lakkok előtt, még nagyon hanyagolta a márkát...kapható volt a közelemben egy-két helyen, de nem igazán volt választék, így nem is figyeltem fel rá.
A pestiek számára elérhető a boltjuk, de vidékiek se csüggedjenek, mert van webshopjuk.


Tavaly nagyot robbant mind a hat szín, sokat láthattuk őket blogokon is. Ma a 855-ös számú szürkével jövök.

Egyáltalán nem egy uncsi szürkéről beszélünk! Látjátok azt a rengeteg színt? 



Teljesít mindent, amit elvárok egy homok lakktól! Már egy rétegben is fed, de a textúráért kell a második. Gyorsan szárad és tartós. 12 milit rejt az üveg, mint minden Moyra, csak a kupakon levő matrica különbözteti meg a többitől.


Odáig és vissza vagyok ezért a fémes színért!!! Annyira illik hozzám :)
A felülete az érdesebbek közé tartozik, nagyon kis kellemes, látványra is feltűnő a homok hatás. A csillámpornak hála nem lesz teljesen matt a végeredmény.

Még egy fotó, csak úgy :) 



Remélem még nincs elegetek a homok lakk témából, mert rengeteget nem mutattam! :)
Hogy álltok a Moyra lakkokkal?

Mystyck